Céginformáció

nyomtatható változat
Tisztelt Olvasó!

Üdvözlöm Önt a KA-VOSZ Zrt. honlapján.
A KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által létrehozott részvénytársaság. Elnevezése is a két szervezet nevéből adódik össze, a KA a kamarák a VOSZ a VOSZ jelenlétét szimbolizálja.

A KA-VOSZ Zrt. története 2002-ben kezdődött, amikor is a VOSZ és az MKIK elhatározták, hogy tagjaik és a programhoz csatlakozó többi érdekképviseleti szervezet tagjai számára kezdeményezik a hazai hitelintézeteknél egy olyan konstrukció megvalósítását, melynek eredményeként a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások egyszerűsített módon olyan kedvezményes kamatozású hitelhez jutnak, melyet bankkártyával is igénybe lehet venni. A kezdeményező érdekképviseleti szervezetek a konstrukciót Széchenyi Kártyának nevezték el. A Kormány a kisvállalkozások megerősítése érdekében felkarolta ezt a kezdeményezést és a konstrukció sikeres megvalósításához állami támogatást és a Hitelgarancia Rt.-n keresztül állami garanciát biztosított. A gyakorlati feladatok ellátása céljából a VOSZ az MKIK-val közösen 2002. március 4-én megalapította a KA-VOSZ Rt-t.

A KA-VOSZ zártkörűen működő részvénytársasági formájú gazdasági társaság, mely a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény alapján meghatározott pénzügyi szolgáltatásokat végez.
A KA-VOSZ Zrt. fő tevékenysége, hogy a Széchenyi Kártya  szakmai irányítását ellátja, koordinálja annak működését, valamint ügyfeleket közvetít a konstrukcióban résztvevő bankokhoz, kezeli és továbbítja az ügyfelek adatait, valamint előminősítést végez. A KA-VOSZ Zrt. a Széchenyi Kártya konstrukcióban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közreműködő szervezete.

Cégünk jelenleg további hitelkonstrukció megvalósításán dolgozik, amellyel további segítséget nyújthat majd a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, illetve a Széchenyi Kártya Klub megalakításával a Széchenyi Kártyával rendelkező vállalkozások számára kedvezményes vásárlási rendszer létrehozásán fáradozik.
Remélem, hogy mindezen új termékeinkről hamarosan részletesen is olvashatnak majd weboldalunkon.

Tisztelettel:

Krisán László
vezérigazgató

KA-VOSZ
Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt.
Címünk: 1062 Budapest, VI. kerület, Váci út 1-3.
WestEnd Office Towers, "A" torony, 1. emelet 
Telefonszámunk: 06 1 302 0855
E-mail: kavosz@kavosz.hu