- Az uniós források átrendezésével támogatná az állam a kis- és középvállalkozásokat. Ennek célja, hogy több vállalkozás juthasson a külpiacra. Összesen akár 800 millió forint pluszforrás is juthat a kkv-szektornak. Létrehozzák egyrészt az úgynevezett Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Alapot és elindítják az Export házhoz jön programot. Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta: a külföldi nagybefektetők azt látják, hogy Magyarországon egy viszonylag erős politikai stabilitás van, és hogy a 29 ponttal elindított gazdaságpolitika egy gazdaságélénkítő, általában üzletbarát politika. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása és általuk a munkahelyteremtés a prioritása. Hozzátette, hogy a szabadon lévő EU-s fejlesztési források átirányításáról szóló előterjesztések hamarosan a kormány elé kerülnek. Most mérik fel, hogy pontosan mekkora pénzforrás mozgósítható erre a célra.
Nincs teljes szöveg feldolgozva
*mtv* /2010.07.20./
|